Országos Mesemondó, Meseíró, Kézműves és Angol/Német fordító verseny

pén08novMinden napOrszágos Mesemondó, Meseíró, Kézműves és Angol/Német fordító verseny

A rendezvény részletei

Nagy szeretettel hívjuk az érdeklődőket a Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium által immár tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő országos verseny publikus alkalmaira 2019. november 8-áre.

Találkozónkat, versenyünket néhai Hegedűs Béla kezdeményezésére indítottuk útjára, új fórumot, megjelenési lehetőséget biztosítva a tehetséges gyerekeknek, s egyben felhívva a figyelmet városunk református iskolájának különleges helyzetére és szerepére a város, a megye és a református oktatás életében.

Versenyünkön a gyerekek több kategóriában is megmérethetik magukat, a látogatóknak, kísérőknek kiegészítő programokat biztosítunk.

A verseny szakmai vezetői Tóthné Bagán Ilona és Sabján Marianna.

A rendezvény a „TOP-7.1.1-16-H-120-3 – Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvénysorozatok szervezése” kódszámú és elnevezésű helyi felhívás keretén belül kerül megrendezésre, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00797 azonosítószám alatt.

Szervező

Tiszakécskei Református Iskola

6060 Tiszakécske Templom tér 2.

Learn More