108 napüdvözlet

hét08júl18:30hét20:30108 napüdvözlet

A rendezvény részletei

Surya Namaskar

Surya Napot jelent. A Namaskar pedig üdvözlést.

Miért gyakoroljuk a napüdvözletet?

A napüdvözlet amellett, hogy igazi kihívás a testnek, lecsendesíti az elmét és feltölti a lelket, A Nap körforgása egyben az állandóság és az örök megújulás, változásra való képesség is.

12 egymásba fonódó mozdulatsor, mely a légzéssel, a drishtivel (fókuszált tekintet) a bandhák (belső zárak) alkalmazásával a test imájává válik.

A napüdvözlet ilyen hosszan történő gyakorlása segít testünk minden apró rezzenését megismerni ebben az állandó, ismétlődő körforgásban. Tudatosan végezve a gyakorlatot felfedezhetjük, mi az erősségünk, hol kell vigyázni, hol tudunk változtatni és fejlődni. Segít megtanulni hogyan kezeljük a monotonitást, felismerjük az állandóságban a fejlődés lehetőségét.

Az eseményt ma június 21-én, a jóga világnapján, a nyári napfordulón hirdetjük meg.
Ezen a napon kezdődik csillagászati értelemben a Nyár. Ebben az időben jár a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton, ilyenkor a leghosszabb (Magyarországon közel 16 órás) a nappal, és a legrövidebb az éjszaka,

Érezzük a nap erejét napközben és éjszaka is. Élvezzük és szenvedünk az erejétől, de mindenképp tiszteletet ébreszt bennünk. Számos ünnep, hiedelem és népszokás kapcsolódik ehhez a naphoz. Tiszteld meg Te is ilyen módon a Napot, bár kicsit késve :-), de annál nagyobb lelkesedéssel. Mivel a nappalok hossza szinte csak másodpercekkel változik még egy pár hétig, a nyár még teljes mértékben tombolni fog júl 8-án is.

Ha kedvet kapsz és még nem ismered a napüdvözletet, a 108 napüdvözlet gyakorlásig a hétfői és csütörtöki jógagyakorlások során részletesen elmondom, mire figyelj és hogy gyakorold a napüdvözletet ilyen sokszor biztonságosan.

Várunk mindenkit szeretettel

Gombos Nóri jógaoktató és a lelkes, kitartö jógacsapat

Szervező

Napos Oldal Jógastúdió és Kreatív Műhely

dejongemoni@gmail.com 6060 Tiszakécske Tiszasor 32.

Learn More