20ÓZE20: Kemenes András zongorakoncertje

vas16aug19:00vas20:3020ÓZE20: Kemenes András zongorakoncertje

A rendezvény részletei

Kemenes András zongoraművészi diplomáját 1982-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György voltak a tanárai. Posztgraduális tanulmányokat Moszkvában, majd Drezdában folytatott, ahol Prof. Amadeus Webersinke növendéke volt. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára.

Az Ókécskei Zenés Esték 20 éves jubileumi évada TOP-7.1.1-16-H-120-3 azonosítószámú, „Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvénysorozatok szervezése” helyi felhívás keretén belül valósul meg.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Idő

(Vasárnap) 19:00 - 20:30

Helyszín

Református Rendezvényház

6060 Tiszakécske Szabolcska u. 107

Szervező

Ókécskei Zenés Esték

Az Ókécskei Zenés Esték sorozat a tiszakécskei református templom orgonájának 2000-ben történt felújításával vette kezdetét Hegedűs Béla esperes-lelkipásztor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy az új hangszer köré zeneértő lelki közösség is alakuljon. Tiszakécske lakossága azóta számos értékes egyházzenei áhítatnak és koncertnek lehetett fültanúja, melyeken hazánk és a világ jelentős orgonistái és muzsikusai irányíthatták a gyülekezet figyelmét az örökkévaló dolgokra, s mindezek teremtőjére: Istenre. A sorozat művészeti vezetésével Méhes Balázs orgonaművészt bízta meg a gyülekezet. Hangversenyeink ingyenesek, de a látogatók és a helyi vállalkozók hozzájárulhatnak a rendezvénysorozat költségeihez. További támogatóink: Tiszakécske Város Önkormányzata, Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Álomfogó Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Duna Aszfalt Kft., Barack Thermal Hotel és Spa****, Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő, Andritz Kft., Bypol Bt., Ókécskei Csárda, Kristóf Márta mézesbábos, Kécske Nyomda Kft., SoósPress További információ: 20/551-3261
Cséplő Noémi 20/551-3261

Learn More