Ismétlődő rendezvény2020.07.07. 08:30
Napocska jógatábor 2020
hét06júl08:30hét16:00Napocska jógatábor 2020

A rendezvény részletei
Most igen sokat kellett várni a jógatáborunkra és nagyon izgultunk, hogy idén újra meg tudjuk szervezni. A hosszú karanténban töltött hetek után, végre a korlátozások enyhítése következett és így júliusban
A rendezvény részletei
Most igen sokat kellett várni a jógatáborunkra és nagyon izgultunk, hogy idén újra meg tudjuk szervezni. A hosszú karanténban töltött hetek után, végre a korlátozások enyhítése következett és így júliusban együtt tölthetünk egy vidám hetet.
A tábor napközis jellegű ahogy a korábbi években is, a reggeli érkezést követően mesés jógafoglalkozások keretében kezdjük a napot. Ezek a foglalkozások hosszabb lélegzetvételűek, mivel a testmozgás mellett vidám játékokat és beszélgetéseket is belecsempészünk a közös felfedező kalandokba.
A cél továbbra is saját testünk, lelkünk megismerése és fejlesztése. Ehhez igyekszünk biztonságos, vidám, szerető és felszabadító környezetet biztosítani minden gyermek számára.
A nap további részében az együtt elfogyasztott ebéd után a kreatív foglalkozásoké lesz a főszerep, ebben idén Évi óvónéni lesz a segítségemre, aki már több éve velünk jógázik.
De idén is fogunk felfedező kirándulást tenni a környéken, hisz Tiszakécske mellett gyönyörű kirándulóhelyeket találhatunk.
Létszám: max. 10 fő
Dátum: 2020.07.06 – 2020.07.10
Időszak: 8:30 – 16:00
Ár: 16.000,00 Ft
Helyszín: Napos Oldal Jógastúdió és Kreatív Műhely
Jelentkezés: Gombos Nóra: 06/70/7083011
Nemesné Petrezselyem Évi: 06/20/3559849
Az eseményre történő jelentkezést csak érdeklődésnek tekintjük, kérlek hívj fel minket, vagy írj nekünk, ha részt szeretnél venni a táborban. Személyes jelentkezésed és 5000,- Ft előleg befizetése ellenében tudjuk biztosítani a helyet.
Várjuk a jelentkezéseket és a találkozást! 🙂
Idő
(Hétfő) 08:30 - 16:00