Ókécskei Zenés Esték: Murvai Nóra és Cservenák Boglárka koncertje

vas18júl19:00vas20:00Ókécskei Zenés Esték: Murvai Nóra és Cservenák Boglárka koncertje

A rendezvény részletei

Az Ókécskei Zenés Esték júliusi koncertjére két fiatal művésznő érkezik.
Murvai Nóra Miskolcon kezdte tanulmányait Andrássyné Mátyus Gabriellánál, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett orgonatanári diplomát Jakab Hedvig, Kovács Szilárd és Karasszon Dezső irányítása alatt. Orgonaművészi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, tanárai Pálúr János, Ruppert István és Fassang László voltak. Részt vett többek között Kovács Róbert, Spányi Miklós, Szilágyi Gyula, Christoph Bossert és Sietze de Vries mesterkurzusain.
Diplomakoncertjét rendhagyó módon stílushangszeren játszotta, a ceglédi evangélikus templom ún. Bach-orgonáján, melynek építésében ő maga is aktívan részt vett. Azóta a hangszert létrehozó AerisOrgona Kft. munkatársa, akikkel számos európai és tengerentúli hangszert kutatott fel és a legjelentősebb hazai orgonaépítészeti munkákban tevékenykedik jelenleg is.
Szívéhez legközelebb a barokk zene, elsősorban J. S. Bach életműve áll, de bármilyen – az aktuális hangszeren hitelesen megszólaltatható – irodalmat örömmel játszik.
Cservenák Boglárka tanulmányait a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte, ahol Szabó Dénesné volt a fuvolatanára. Középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Művészeti Középiskolában végezte el. Tanárai voltak: Illés Eszter, Riznicsenkó Krisztina és Tóth Rita. Fuvolatanári diplomáját a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte meg 2018-ban, ahol Regős Imre, Romos Zsolt, valamint Matuz István tanították. Egyetemi évei alatt állandó kisegítője volt a Kodály Filharmonikusoknak, gyakornoki éve alatt a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarnak. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház zenekarának 3 éven keresztül volt tagja. 2015-től a Tomsits Rudolf AMI tanára, 2017-2018-ig a Vikár Sándor Zeneiskola, majd 2018-2020-ban a Muzsika Zeneiskola AMI fuvolatanára volt. Az Esztergomi Zeneiskolában, a Czövek Erna AMI Zsámbéki Tagintézményében és a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Általános Iskolában és AMI-ban 2020 óta tanít.
A koncertre mindenkit nagy szeretettel várunk.
A belépés ingyenes, de a bejáratoknál elhelyezett perselyekben szívesen fogadjuk a sorozatra szánt adományaikat.
A rendezvény látogatása az istentiszteletekre vonatkozó járványügyi előírások betartása mellett látogatható.

Idő

(Vasárnap) 19:00 - 20:00

Helyszín

Református templom, Tiszakécske

6060 Tiszakécske Templom tér

Szervező

Ókécskei Zenés Esték

Az Ókécskei Zenés Esték sorozat a tiszakécskei református templom orgonájának 2000-ben történt felújításával vette kezdetét Hegedűs Béla esperes-lelkipásztor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy az új hangszer köré zeneértő lelki közösség is alakuljon. Tiszakécske lakossága azóta számos értékes egyházzenei áhítatnak és koncertnek lehetett fültanúja, melyeken hazánk és a világ jelentős orgonistái és muzsikusai irányíthatták a gyülekezet figyelmét az örökkévaló dolgokra, s mindezek teremtőjére: Istenre. A sorozat művészeti vezetésével Méhes Balázs orgonaművészt bízta meg a gyülekezet. Hangversenyeink ingyenesek, de a látogatók és a helyi vállalkozók hozzájárulhatnak a rendezvénysorozat költségeihez. További támogatóink: Tiszakécske Város Önkormányzata, Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Álomfogó Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Duna Aszfalt Kft., Barack Thermal Hotel és Spa****, Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő, Andritz Kft., Bypol Bt., Ókécskei Csárda, Kristóf Márta mézesbábos, Kécske Nyomda Kft., SoósPress További információ: 20/551-3261
Cséplő Noémi 20/551-3261

Learn More